Acélketrecben ül a VÁGY.
Körötte csillog a fém.
Ritkán tűz szemébe a fény,
mert az sűrűn zárva van…
Sóhajt, kezét ölébe ejti.
Magát szabadnak? Csak sejti
hogy milyen édes lehet
szállni, szabadon repülni…
Szíve néha meg-megszalad
ha boldog álmait szabad,
zöld szigetre engedi.
Ilyenkor kicsit vacog.
A vágy acélketrecben kuporog.
Már nem lázad, nem zokog.
Ajtó nincs börtönén,
de rács
– a szívén…