Mikor anyám méhe azt mondta: elég!
és összeszorulva világra lökött,
mázas szemhéjam, és bordám mögött
tudva tudtam: szerelmes vagyok beléd.
Téged vártalak minden sóhajomban,
a szélnek súgtam:sodorjon ide,
még keblem se nőtt, de ajkad íze
belém ivódott lassan, lopakodva.
Téged vártalak, ha betoppant a tél,
ha bodros folyó elébem fakadt,
én föléje hajoltam, hogy magam
mögött lássam:végre, végre megjöttél.
Téged vártalak minden könnycseppemben,
tenéked szólt a nevetésem is,
mint pitypang-ernyőt kósza szél ha visz:
úgy hullámzott be tested a testembe.
Mikor anyám méhe azt mondta:elég!,
s összeszorulva világra lökött,
mázas szemhéjam, és bordám mögött
már tudtam:te vagy nekem a kezdet, és a vég…