És kerestem meleg májusi napon 
– újra. Erre van… Keresztül kasul
fonódtak az utak. A régi vadon
akár a ringó pókháló: rabul
ejtett és én remegtem benne akár
a mazochista. Feltártam testem:
csak szúnyogok döngtek, míg a szemhatár
ért. A pók hagyott. Hiába remegtem.
Dúsabb koncért szaladt. Visszanevetett.
Az égig érő fenyő emléke
aláhajolt és szelíden szíven szúrt
gyanta ízű tüskéivel. Nincs meg.
Elmosódott színek. Fakul a múlt.
A háló lyukas. Elveszett. Aláhullt.