Aludjunk kincsem.
Nézd:
a csillagok sziporkája épp’
csak piheg.
Ne menjünk tovább,
vándorutunkon
nem látnánk alattuk,
az út a sötétben merre megy
a rengetegbe,
hát aludjunk kedves…
Alszanak rég az erdőben
a manók:
tölgyek gyökere alatt.
Alszanak a csodás,
fényes-zöld ganajtúrók dagadt,
nedvteli lópiszokról álmodozva…
A nünüke is levetette kinőtt frakkját,
aludjunk hát!
Alszik a fenyő,
illata bár hívogat
de az alkonyat is rég a múlté.
Késő…
Fáradt vagyok, pihenjünk!
A földön nincsen más
kincsem, csak te.
Nincsen gyémánt,
nincsen sehány arany
sem egyéb holmi,
amivel becserélném
egyetlen melletted
töltött éjszakám!
Hát feküdj mellém gyönyörűm,
ölelj át!
(Közben hadd susogjanak a tölgyek,
avarral borítsd ölem, ha fázom…)
tölgyek gyökere alatt.
Alszanak a csodás,
fényes-zöld ganajtúrók dagadt,
nedvteli lópiszokról álmodozva…
A nünüke is levetette kinőtt frakkját,
aludjunk hát!
Alszik a fenyő,
illata bár hívogat
de az alkonyat is rég a múlté.
Késő…
Fáradt vagyok, pihenjünk!
A földön nincsen más
kincsem, csak te.
Nincsen gyémánt,
nincsen sehány arany
sem egyéb holmi,
amivel becserélném
egyetlen melletted
töltött éjszakám!
Hát feküdj mellém gyönyörűm,
ölelj át!
(Közben hadd susogjanak a tölgyek,
avarral borítsd ölem, ha fázom…)