a múltkor
(amikor ajándékot vettünk gyerekszülinapra)
a könyvesboltban szinte beleugrott
a látásomba egy könyv
megfogott a borító drappos köpenyszíne
meg rajta vörös betűkkel a cím akárha rúzs…
(a jó cím, mint tudjuk, csodákra képes)
nem állt szándékomban szadizni magam
(addig rittig nem néztem a felnőtt könyvekre)
de ez a könyv, ez a drapp, jócímű könyv
annyira pökhendi volt, annyira izgató
annyira annyira
hogy kicsit pettingelnem kellett vele
érdekelt a kicsike egésze
így a szinopszissal kezdtem
a kezembe simult a borítóbőr
(sima volt, kellemes)
közben orromba tódult az az isteni lapillat (nyami)
átforgattam, vizsgáltam össze-vissza
azt sem tudtam, hova nyaljak, kóstoljak, harapjak bele
a szememmel, agyammal, orrommal, kezemmel
annyira annyira volt
elölről-hátulról, majd középtájról is
gyűjtöttem némi örömöt
a pupillám majd szétvetette a szememet
a szívem össze-vissza szaladt
haj, ezek a könyvek…
(szerelmeim)
gyerekként mint kanos kamaszfiú faltam őket
a korral bölcsebb lettem
nem mártottam minden könyvben meg magam
csemegéztem
aztán a potencia csillapult
mert a mindennapok (lenézve olvasandó)
letörik a vágyat, elalszol két lap-aktus közt
akkor azonban…
(a múltkor) a kicsike ahogy szólt
valami nosztalgia szíven ütött
és én újrakívántam a lapok ezreit
nehéz volt a búcsú, kétszer visszanéztem
de drága aktus a könyv-vevés
hát agyő kicsi, isten veled
lesz majd aki hazavisz…
kifelé menet döbbentem arra
mennyi elszalasztott
elvesztegetett
megszerezhetetlen
felfoghatatlanul sok
gyönyörtől fosztott, foszt meg az élet
mert szegények vagyunk pénzben, időben,
és mert meghalunk.
minek is írni