“Előzmény”:
https://www.anna-versek.net/?page_id=2696
(Földvári György emlékének ajánlva)
Ha én Afrikát festhetnék
(mondjuk, pénteken)
a távol dühös dacbarna lenne
meg vakító vadvörös
(szűköljön a szem).
És lenne benne némi
vékony, penészes sáv
itt-ott kicsi,
meg pár sárga petty
(a gennynek),
az egész zavarna,
és a homokban nem lenne
semmi más
csak várakozás,
az örök várakozás a kék után…
A kép előterében
(nagyrészt betöltené)
fekete puffadt has
simulna a térbe.
Óriás, „kontyos” fejecske
rímelne rá.
A csontos lapocka
szinte szúrja a kezed
és a görcs-göcs térdkalács
gyomron ütne
(tömény tény e stáció,
állj, kicsit pihenjünk…)
de a keret megtartaná
végül is.
(De jó…)
Egy óriás árny formálna jogot
a sziluettre; az anya
(hallod a dobot?).
A plafont kékre festeném,
a képet ráfeszíteném,
mert ez Afrika.
Ecsettel zokognám tele a falakat,
nem maradna egyetlen centi sem
üresen.
Lenne ott
düh,
exotikum,
nagy barna szemek,
legyek,
sovány kecskék,
malária
meg a csonkolt csikló,
viziló,
segély,
meg nagy barna szemek,
sáros víz,
aids,
könny,
tbc,
meg
kitépett könyvlapok,
nagy barna szemek,
géppisztoly
meg puccs
meg éhség
nagy barna szemek
és viharok
és igen, nagy barna szemek.
Nagy
barna
szemek.
Meg lenne a falon egy anya is,
aki éppen bottal elás a
homokba valakit…
Szóval,
a plafont kékre festeném…
Így nem lenne semmiből hiány
ha hűl, ha szürkül a fény
Afrika narancsszín egén.
Alatta fekve
összefűzném magamon
a karom.