Fölényének teljes tudatában
szétvetett lábbal ült
azon a napon
lakatlan szigetem foteljében
minden magányok ura.
Az ölében én,
szögesdrót – szövet öltönye
húsom hasította.
Csontig, inig, lélekig,
de könnyem egy szem se volt.
Keze mellemre majd lábam közé nyúlt,
jobbra balra vont és húzott,
uralta mindenem.
Nem kellett volna ő nekem,
de közel és távol
nem volt…
senki sem.
