Micsoda sűrű köd…
A peronon várakozók.
Az örök utazók laza oszloptámasztása,
nyűtt kalapja örök útitárs.
(Szemükbe húzott simléderrel
a falak az égig zuhannak.)
Vállnál kopott a beton, jó itt megpihenni,
várni…
Zsebükben butykos a víznek, és pár keksz.
Tekintetük zavartan kószál a sínek párhuzamán.
(“Talán…
Talán majd most
célhoz érek.”)
Profi utazás.
Csak bele a ködbe.
A „néhakalandorok”
teli hátizsákkal,
cifra sállal, csillogó szemmel és
semmi szennyel a ruhán.
Toporgó várakozás.
”Nézd! Ott a köd alatt a sínek összefutnak,
összeérnek!”
A kíváncsiak hazaérnek.
Ők este majd hazajutnak, hazatérnek.
Micsoda sűrű köd!
A látótávolság
kinek ennyi, kinek annyi.
Egy vonat befut.
Mindenki felszáll.
A sínek párhuzama felszúrja a ködöt.
Az örök utazók mögött
szakad a sín.
Nincs visszaút…
(“Diktálta” a zene: ide katt )