Ide száműztek,
erre a szigetre,
ahol szögesdróttal
zárják a tengert,
és sűrű pálmasor
tesz vakká.
A horizont csak
délibáb,
csak kábulat…
Nincsenek csónakok.
Szabaddá csak a
képzelet tehet.
Vérrel írom
a verseimet,
szálkás deszkára,
csapdában elejtett
angyal tollával.
A messze úszó
felhőkről mesélek…
Közben a Nap fényes udvarában
javában forr a fény.
Az élet csipetnyi
játék,
sok szenvedély,
komoly veszély
csak a semmi…
a dróton túl.
Ráérek, ráérünk
rajt testünket
szétszaggatni.
A számkivetettek sorsa az élet.
Mesélek, maradj!
Mesélek, míg a vér kitart,
kérlek, maradj!
A messze úszó felhők hűvöse ölel,
de átmelegít a fény,
ha fázol.
Szatén takaróval terítelek,
így múlnak a napok, hetek,
míg szétszaggatva útra kelünk.