Az ember aztán megáll…
Dombtetőn háta mögött
fújó széllel visszatekint…
Haját homlokából
visszatűri, sóhajt.
Viszlát múlt…
Viszlát sivatag és viszlát oázis,
viszlát minden viaszcsepp,
minden könny,
minden kacagás…
Új utakra befogtak engem,
élni muszáj…
muszáj…muszáj…muszáj…
Az élet…
kell.
És egy királynőnek sincsen…
ingyen…
