Ha ököllel az élet
a te pofádba csap,
nem számít,
kesztyűt veszel
és visszaütsz,
vagy futsz, de
nem hagyod…
Így-úgy,
de nem hagyod…
Mikor
sarjadra emeli,
nem tudsz
mit tenni…
Csak átkozni,
könyörögni,
sírni,
üvölteni,
hogy
el a kezekkel!
Üss engem!
Látod élet?
Vörösben vagyok!
Ide!
Erre!
Itt vagyok!
Széttépem ingem,
feltárom mellkasom,
magam megadom,
de kérlek…
engem üss…