mondanám:
méztengeren húzta át a szívem;
mert a szögesdrót szilánkokká szaggatta,
mészkő éle darabokra tépte,
keselyű csípte-marta,
sav lyuggatta,
az élet taposta,
de nem!
egyszerűen a bűvös cilinderből
új szívet varázsolt
nekem.
üres mellkasomban újraindul
a bimm-pa-pamm
bimm-pa-pamm.
mondom:
egy pálcasuhintás és
léghajóban ültem.
befogta a szemem
és amikor ezermillió méterre vitt földtől,
azt mondta:
nézz körül!
minden a tied – kedves.
minden.
nekem adta a kéket,
nekem adta a sárgát,
a pirosat és a fehéret sem sajnálta.
a fekete is az enyém,
hogy úgy színezzem,
úgy satírozzam a papírt,
ahogyan akarom.
a varázspálca értem…
én csak néztem.
