(könnyek sava – rozsdás harapás
sokmillió éves marás….)
nehéz a Gömb, a tengely törik.
és az ég belezuhan az óceánba.
és a csillagok szirmai becsuklanak.
és a Nap fekete csuklyát von sugarára.
és minden nap elveszik.
és az éjszakák elillant illata püff – kis párabecsapódás
– aztán el. volt.
már nincs.
és az angyalok kéksége áttetsző, halványodó ér fehér, végtelen márványon.
oda a vörös lüktetés a földi porban – las-sú dobb, las–sú dob, las—sú…
áll.
és a pokolban befagy a tűz.
az ördögök kétségbeesett lángcsiholása gyatra kísérlet.
kis parázs itt, kis zsarátnok ott – hátha…
lobogó, fakóvörös szőrfolyam, ahogyan szaladnak fejvesztve
– menekíteni a poklot.
de már csak hideg ölelés jut minden tékozló lélekre.
az alvilág összeolvadt az éggel.
a démonok csődöt mondtak.
fekete lyuk a születés.
a verset ez a dal ihlette (köszönöm):
https://www.youtube.com/watch?v=7RHDP2FW_vk